[ Pobierz całość w formacie PDF ]
Anyámat kávézni hívták, hét óra elQtt aligha ér haza, apám pedig szintén
ebben az idQben jön át a hivatalból. Ugye, ez is ugyanúgy van, mint tizenkét
évvel ezelQtt?
Käthe leült vele szemben, és bólintott:
Igen, pontosan úgy.
A férfi megfogta a kezét.
Kicsi Käthe, édes kicsi Käthe, ne vágj már ilyen ijedt arcot. Látom a
szemeden, hogy mire gondolsz.
A lány mosolyogni próbált.
Nem olyan könnyq azt kitalálni.
Akkor ide hallgass! Most éppen ezt gondolod: Jaj, ha ez a szegény fiú
tudná, milyen kevés jó hangzik el róla ebben a házban! Bárcsak sikerülne
kíméletesen felkészítenem a rá váró megpróbáltatásokra! Eltaláltam?
Käthe elvörösödött, és oldalra kapta a tekintetét. A férfi ajka keserq
mosolyra húzódott.
Talán minden jóra fordul, Helmut. Igen, egész biztos így lesz. Meglátod,
megörülnek a szüleid, hogy élve, épségben viszontlátnak.
Helmut vállat vont.
Ugye, nem azt akarod mondani, hogy borjút sütnek a tiszteletemre?
Käthe felegyenesedett, és Qszintén, szeretettel nézett a szemébe.
Nem tudom, Helmut, de egyet igen: a helyedben én is ugyanúgy
cselekedtem volna. Érzem, hogy el kellett menned, ha nem akartad elveszíteni
önmagad.
Helmut beszédes tekintete elárulta, milyen jólestek neki ezek a szavak.
Köszönöm, Käthe! Hidd el, ma is ugyanígy tennék. Istenem, te nem is
tudod, kicsi lány, mi minden történt azóta! Néha eszembe jutott ez a kis
fészek, és vágyódtam utána. Rád is gondoltam, igaz, csak hébe-hóba. Olyan
kicsi voltál, amikor elmentem. Ha tudom, milyen kedves, megértQ lány lett
azóta belQled, esküszöm, hamarabb engedek a honvágynak, és hazalátogatok.
Nem is tudod, mit jelent nekem, hogy itt ülök veled, fogom a kezed, és látom a
testvéri szeretetet a szemedben! Áldás a magamfajta magányos ember
számára, ha van egy ilyen kedves kishúga. Amióta csak megláttalak, ujjong a
lelkem, látod, elérzékenyülök, ha arra gondolok, milyen jó, hogy vagy.
Ennek szívbQl örülök. Amikor évekkel ezelQtt a szüleid házába kerültem,
te voltál az, aki kedvesen fogadtad a kis árvát. Ezt a mai napig nem tudtam
meghálálni. Gyakran gondoltam rád azóta is, sokszor visszhangzott a
lelkemben felharsanó, vidám nevetésed. Amióta elmentél, ezek a falak nem
hallottak senkit hangosan nevetni.
És te? Te is elfelejtettél nevetni?
Hogy elfelejtettem-e? Jaj, Helmut, azt hiszem, nem is tudtam soha.
Amióta a szüléiddel élek, a szívem nyugtalanul követeli szabadságát, szeretet
és kedvesség után vágyakozik. Itt aligha tudják, mi a szeretet. Az emberek
hqvösen, idegenként mennek el egymás mellett, hogy a vidámságot ne is
említsem.
A férfi bólintott.
Hát igen, ez a ház mindig híján volt az emberi melegségnek. Miért kapott
volna belQle többet az idegen gyermek, mint a sajátjuk? Te meg szegény, lány
létedre el sem menekülhettél innen.
A nagykorúságomig valóban nem. De most már én sem maradok itt
sokáig.
Helmut meglepetten kapta fel a fejét.
Hová akarsz menni?
Käthe mindent elmesélt neki, azt is, hogy az eljegyzése óta szinte törvényen
kívül helyezték, és hogy csak most, a vQlegénye által ismerkedett meg az élet
igazi értékeivel, a szerelem boldogságával, Helmut komolyan, szótlanul
hallgatta. Jól ismerve a világ és az élet dolgait* Käthe beszámolójából olyan
részleteket is kiszqrt, amelyekre a lánynak nem is terjedt ki a figyelme.
Maga sem tudta, miért, de fájt neki, hogy Käthe menyasszony. Abból,
ahogy eszményi képét festett a vQlegényérQl, amely aligha felelhetett meg a
valóságnak, azonnal leszqrte, hogy tévképzetekbe ringatja magát.
Azonnal átlátta a helyzetet, és Käthével ellentétben egyáltalán nem volt
biztos benne, hogy boldogság várrá. Kétségeinek természetesen nem adott
hangot. Figyelmesen végighallgatta, és rá is kérdezett egy-két dologra.
Közben egyetlen pillanatra sem tudott megszabadulni titkos fájdalmától.
Ha hamarabb hazajössz, talán leszakíthattad volna ezt a bájos, gyönyörq
kis virágot. Most már késQ gondolta.
KésQ, túl késQ egyre csak ez zakatolt a fülében.
Megpróbált védekezni a rátörQ szomorúság ellen. Hát ezért jött haza
tizenkét év után, hogy beleszeressen az elsQ fiatal lányba, aki kedvesen
fogadja? Az itthoni levegQ ilyen gyorsan újra lágyszívq, érzelgQs álmodozót
csinált belQle?
A lányt eljegyezték. Akkor meg az ördögbe is, ideje, hogy kiverje a fejébQl a
buta gondolatokat. Van még rajta kívül csinos lány elég. Majdcsak talál valahol
egyet, aki illik hozzá. Nem azért jött ide, hogy szerelmes legyen. Käthe
idQközben pontot tett beszámolója végére.
Most már mindent elmondtam magamról, Helmut. Rajtad a sor, mesélj,
mi történt veled hosszú távolléted alatt!
Helmut felvetette a fejét, mintha a terhes gondolatoktól akarna
megszabadulni.
Történt jó is, rossz is, Käthe. Nézz rám! Találd ki, mi lett belQlem!
A lány mosolyogva, de figyelmesén végignézett rajta, majd így szólt:
Nem úgy nézel ki, mint aki megtollasodva érkezett haza. De a tekinteted
olyan tiszta és nyugodt, amilyen csak egy becsületes, céltudatos emberé lehet.
Tudsz vidáman, szívbQl nevetni, ebbQl látom, hogy testben, lélekben egyaránt
egészséges vagy, és ez rengeteget jelent.
Neked igen. De gondolod, hogy a szüleim is megelégszenek ennyivel?
Nem tudom.
Nos, úgy döntöttem, hogy elQtted nem komédiázom, Käthe. Ez a viseltes
ruha, ami rajtam van, álöltözet. Amikor elhagytam a szülQi házat, azt
mondtam az apámnak, csak akkor térek haza, ha elértem valamit az életben.
Tudod, milyen csökönyös vagyok, tényleg nem jöttem volna haza, ha nem
tudok felmutatni valamit, amire büszkék lehetnek a szüleim. ElQször azért
látni szeretném, vajon megdobogtatja-e a szívüket, ha szegényen bár, de
viszontlátják elveszett fiukat. Jaj, Käthe annyira szeretném, ha így lenne! De
látom, olyan várakozásteljesen nézel rám. Nem húzom tovább, elmondom, mi
történt velem a távollétem alatt.
Miután összevesztem az apámmal, eleinte rosszul mentek a dolgaim.
Éheztem, fáztam, a koplalást már szinte mqvészi fokon mqveltem, akár
cirkuszban is mutogathattak volna. Néha ott tartottam, hogy én bizony
megalázkodom, és szégyenszemre hazajövök. Még ma sem világos elQttem,
hogy sikerült kihúznom az államvizsgáig. Elég az hozzá, sikerült. Még le is
doktoráltam, igaz ezt egy olyan embernek köszönhetem, aki a javamat akarta.
Ez az ember Amerikába szakadt fivére fiai mellé keresett házitanítót. Két évre
leszerzQdtem hozzájuk. Így jutottam ki Amerikába. Egy viharos, téli napon ért
földet a repülQgépem New Yorkban.
Két nappal késQbb tovább akartam utazni. Új kenyéradó gazdámnak az
ország belsejében, egy igen nagy léptekkel fejlQdQ országrészen voltak gyárai.
Egy baleset miatt azonban el kellett halasztanom az utazást. A hóviharban egy
villamos elé léptem, amely fellökött. Szerencsére csak a combom tört el két
helyen. MielQtt feleszméltem volna, már a kórházban találtam magam. A
lábam pokolian fájt. Német orvos és német ápolónQk vettek körül. Megkértem
Qket, hogy értesítsék a munkaadómat a balesetemrQl.
A munkaadómnak egyébként is New Yorkban akadt elintéznivalója,
úgyhogy felkeresett a kórházban. Ennek a talpraesett, tettre kész embernek
köszönhetem, hogy nyolcezer dollár kártérítést kaptam. Tanúk révén sikerült
bebizonyítani, hogy a villamosvezetQ nem adott figyelmeztetQ hangjelzést a
gyalogátkelQhelynél. A sqrq hóesésben enélkül képtelenség volt idQben
észrevenni a villamost.
Váratlanul akkora összeg került a birtokomba, amely függetlenné tett. A
[ Pobierz całość w formacie PDF ]